A chiamagnak enyhe, dióra emlékeztető íze van, ezért sok ételhez felhasználhatjuk, tökéletesen illik az összes klasszikus és egészséges gyümölcshöz.
A chiamag a menta és az árvacsalán rokona, más néven aztékzsályának is hívják. Ahogy a neve is utal rá, Közép- és Dél-Mexikóban, valamint Guatemalában őshonos virágzó növényfaj. Az aztékok termesztették a Kolumbusz előtti időkben; gazdaságtörténészek azt állítják, hogy legalább olyan fontos élelmiszer volt, mint a kukorica. Az aztékoknál olyan értékesnek számított, hogy éves sarcként adták a termelők az uralkodóknak. A chia szó egy ősi azték nyelvből ered, amelyben a chian szó olajosat jelentett.
Az alapvető energiaélelmiszer története Kr.e. 3500-ig nyúlik vissza, és mind a harcosok, mind a futárok használták Mexikó központja (Tenochtitlan) és a távoli városok közötti üzenetek továbbításakor. A futárok a chiát vitték magukkal fő táplálékként, hogy minél több energiához jussanak és így gyorsabban elvigyék az üzeneteket.
Az USA-ban 2005-ben jelent meg az első könyv a chia egészségügyi előnyeiről, amely után rohamosan elterjedt a fogyasztása a fejlett országokban.
Magas mikrotápanyag-tartalmának köszönhetően hatékonyan képes feltölteni a szervezetünk vitaminraktárait.
Az apró, nagyjából 1 mm átmérőjű, barna, fekete, szürke és fehér színű magok különlegessége, hogy képesek folyadékból a saját súlyuk akár tizenkétszeresét is felvenni. A magok beáztatva megduzzadnak és zselés állagúvá válnak. A chiamag gazdag forrása az omega-3 zsírsavaknak, a rostoknak, a fehérjéknek és az antioxidánsoknak, valamint gazdag foszforban és magnéziumban is, ami nélkülözhetetlen a csontok egészségéhez.
A chiamag mint élelmiszer a 2010-es évek közepén indult hódító útjára Magyarországon és egyre népszerűbb!
Az USA-ban már csaknem negyven éve népszerű, de nem mint élelmiszer, hanem mint ünnepi kellék. A chia 1977-ben lett ismert az Egyesült Államokban, amikor Joseph Pedott megalkotta a chiaállatkát, ami valójában a mag csíráztatására szolgáló állat formájú csíráztató.
A Chia Pet azóta is népszerű, különösen a karácsonyi időszakban, amikor a figurákban lévő magok kicsíráznak és néhány héten belül az állat szőréhez hasonlítanak. Tulajdonképpen olyan lakásdísznek számít, mint nálunk a Luca-napi búza süninek álcázva.